A politika mindenütt jelen van, legyen szó közéletről, irodalomról, művészetről vagy sportról. Én most az utóbbival megköttetett elég érdekes frigyét szeretném körbejárni, a labdarúgó klubok és a szurkolóik szemszögéből. Hiszen ellentétek és ellenségeskedés nemcsak egy városon belüli csapatok, vagy közeli régiók, települések között alakulhat ki, hanem különböző identitást vallók között, más-más ideológiai meggyőződés vagy társadalmi különbségek miatt is. Kicsiny hazánkból nézve ez sokszor érdekesen, sőt olykor bizarran hathat, hiszen itt politikai eredetű rivalizálás a szurkolók között nincsen. Kezdjük is a sort Olaszországgal, ahol a legtöbb ilyen jellegű ellenségeskedés kialakult.
Az első ultracsoportok a hatvanas évek végén alakultak ki, északon. A hetvenes évek közepére már szinte minden olasz klub rendelkezett ultrákkal. A legtöbb ultracsoport itt is a szélsőjobbhoz kapcsolódik (körülbelül kétszer annyi), de kialakultak baloldali kötődésű csoportok is. Először ezekhez köthető csapatokkal szeretnék foglalkozni.
1921-ben egy toszkán kikötővárosban alapították meg az Olasz Kommunista Pártot, ami a mai napig a legnagyobb hatással van az alapításnak helyszínt adó városra, Livornóra. Itt már a mediciek idején, az 1400-as években, amikor még a szovjet kommunizmus fasorban se volt, kezdetleges internacionalizmusba kezdtek. Minden nemzetiséget hasonlóan érintő törvényt vezettek be, ami egy különböző nemzetiségű, de egy "osztályba" tartozók (kereskedők) sokszínű városát eredményezte. A labda rúgását már a kommunista párt előtt el kezdték művelni, 1915-ben. 1935-ben kapták meg a mai napig használt stadionjukat, amit kénytelenek volt Edda Ciano Mussoliniről elnevezni, hiszen közben hatalomra került Benito Amilcare Andrea vagyis Mussolini. A livornói proletárok egészen 1971-ig voltak kénytelenek így hívni a szentélyüket, hogy aztán a "Grande Inter" volt kiválósága, a livornói születésű Armando Picchi tiszteletére átnevezzék a stadiont. Az idő előtt elhunyt Armando Picchi története az egyik legtragikusabb története az olasz labdarúgásnak. A kiváló védő három BEK-döntőn is az Inter oszlopos tagja volt. Labdarúgó-pályafutása után az 1970-71-es szezonban nevezték ki az ősi rivális Juventus élére és ha a csapata nem is muzsikált hibátlanul, de feltétlenül javuló tendenciát mutatott. A szezon második felének elején, 71 januárjában hátfájdalomra panaszkodott és kórházba került. Nemsokkal később megműtötték, de az orvosok továbbra se tudtak semmi konkrétumot, hogy mi okozza a fájdalmat. Végül 1971. május 26-án a kezelések helyszínén hunyt el, mindössze 35 évesen, a csapat eltiltott vezetőedzőjeként. Mivel 2 hónapos eltiltást kapott a Bologna-Juventus meccs után. Kiállítottak egy-egy játékost mindkét csapatból, amire Picchi berohant a pályára, a játékvezető szólt neki, hogy távozzon, erre ő kezet rázott vele, mire a játékvezető kiállította őt. Ennek az eredménye pedig egy két hónapos eltiltás lett, szegény Picchi így egy Bologna elleni eltiltással búcsúzott a labdarúgástól és sajnos, ami még szomorúbb, hogy nem sokkal később élettől is.
A Livorno a még gyerekcipőben járó Serie A-ban két második helyet is eltudott érni. Először a döntős lebonyolítású 1919-20-as szezonban veszített, Bolognában, az Internazionale ellenében 3-2-re. A következő szezonban se sok kellett a sikerhez, hiszen egészen az elődöntőig tudtak menetelni, hogy aztán (napjainkban is) ősi rivális Pisa állítsa meg őket. Annyira mély gyűlölet van a két tábor között, hogy volt, hogy a livornóiak repülőről több ezer papírlapot szórtak szét Pisában, csak azért, hogy obszcén megjegyzésekkel illethessék őket. Aztán ingázás kezdődött első és másodosztály között, ami egészen 1941-42-ig tartott, amikor megint második helyen végeztek, a Grande Torino mögött. A torinóiak mindössze egy ponttal tudták megelőzni őket, egy az előzőeknél már komolyabb bajnokságban. Aztán néhány szezont sikerült még lehúzniuk a Serie A-ban, egészen 49-ig, amikor is kiestek. Onnan aztán megindult a lejtmenet, egészen a Serie C-ig, az elkövetkező igen hosszú években fel-le ingáztak a B és a C osztály között. Ebbe annyira belejöttek, hogy 2004-ig nem is voltak Serie A tagok. Időközben a pokoljárás csúcspontjaként, 1991-ben a csapat is megszűnt, ezért alsóbb osztályokból kellett felküzdeni magukat. Addig is volt néhány "finom" derbijük a pisaiakkal, vagy pályaelfoglalásuk a Monza ellen, tehát a szurkolók a továbbiakban is kitettek magukért, legyen szó bármilyen osztályról.
Livornóban a labdarúgás sokkal több, mint egy játék, az ultrák itt fejezhetik ki összetartozásukat, politikai nemtetszésüket. Annyira fanatikusan kommunisták, hogy minden mérkőzés előtt felcsendül a Bandiera Rossa az olasz munkásmozgalom legfőbb dala, de mérkőzések közben hallhatjuk a hazánkban is megzenésített Ciao Bella című partizándalt és az Internacionálét is. A szurkolóktól megkapják a magukét a tőkések, a munkásosztályt kizsákmányolók és a mindenkori kormány is. A zászlókon sarló, kalapács, vörös csillag, Lenin és Che Guevara is feltűnik, de olykor-olykor megemlékeznek Sztálin vagy Fidel Castro születésnapjáról is. A kétezres években viszont egy új kézzelfogható ellensége is lett a klubnak (a már meglévőkön kívül). Ez nem is inkább egy klub, inkább egy személy, aki nem más, mint Silvio Berlusconi.
2004-ben, 55 év után visszajutott Livorno a szezon első mérkőzését az Ac Milan ellen játszotta. A mérkőzésnek pikantériát Berlusconi hajbeültetése adott. A nyáron az olasz médiát körbejárta egy fotó, amin Tony Blair, a felesége és Berlusconi volt látható. Ebben még semmi érdekes nincs, abban már inkább, hogy Silvio fején egy kendő volt látható, ami bizonyítékul szolgált a presidente hajbeültetésére. Több se kellett a szurkolóknak. Körülbelül 10 ezren kísérték el a csapatot Milánóba, akiknek többsége gúnyból, fejkendőben jelent meg a mérkőzésen, a több száz Berlusconit szidalmazó drapi, zászló mellett. Berlusconi, mint jobboldali politikus, gazdag tőkés, a helikopterezés, a pénz virítás nagymestereként tökéletes ellenségképévé tudott válni a livornói ultráknak. S mi lett a meccs vége? Az amaranto egy bravúr 2-2-t tudott elérni a címvédő ellen, a livornói születésű Lucarelli két góljával. Az utálat napjainkban sem csökkent, erre bizonyíték, a Berlusconi sorozatos botrányt követő évei alatt terjedt el a Livorno táborban a "Silvio Pedofilio" rigmus.
Berlusconi, Cherie és Tony Blair
Úton Milánóba
Apropó tábor, essen néhány szó a táborról is. Magenta, Fedayn, Sbandati és néhány kisebb csoport 1999-ben úgy döntött, hogy egyesül (egyetlen jelentős csoport maradt ki, a lokális internacionalizmusból, mégpedig az Ultras '76, ami később meg is szűnt). Ez a fúzió egy addig nem látott összetartozást, centralizált szurkolást teremtett, ezzel az idilli és látványos állapottal egy probléma adódott, hogy nem tartott sokáig, egy szempillantás alatt a Szovjetunió sorsára jutott. 2003-ban szűnt meg az összefogás, amit egyszerűen csak BAL-nak, (azaz a Brigate Autonome Livornesi) szokás hívni. Ezért már nem hivatalosan, de együtt ünnepelhették a 2004-es feljutást. Livornóban a szurkolók sokszor sok mindent másképp értelmeznek. Támogatják az ír és palesztin függetlenségi törekvéseket, ugyanakkor sokszor háborúellenesek. Lelkiismeret-furdalás nélkül kifütyülik a 17 olasz áldozatnak tartott egyperces megemlékezést, mivelhogy ők ellenezték az iraki háborút, sőt az iraki hadsereget kezdik el éltetni az antiimperializmus jegyében. De találhatunk arra is példát, hogy adományokat gyűjtenek a földrengések áldozatainak, Olaszországon innen (L'Aquila) és túl (Haiti).
Hogy mi történt a feljutott csapattal?
Az első szezonjuk remekül sikerült, többek között a fentebb már említett livornói születésű fenegyereknek köszönhetően. Cristiano Lucarelli maga volt a megtestesült Livorno, a város szegénynegyedében született, amit a helybéliek csak Shanghainak hívnak.
Gyerekkoromat az utcán töltöttük Alessandroval, az öcsémmel, ahol reggeltől-estig fociztunk. Mi mindig kifulladtan, elszakadt cipővel és szétszakadt ruhával mentünk haza.
Magára tetováltatta a BAL alapításának évét, Torinóból a jelentős fizetése ellenére inkább hazakönyörögte magát, sőt annyira magával ragadta Livorno múltja és hova tartozása, hogy volt olyan gólja, ami után inkább bevállalta az eltiltást, csakhogy Che Guevarás pólóban ünnepelhessen. Eljutott előbb az utánpótlás, majd később néhánya alkalommal a felnőtt válogatottságig. Na de visszakanyarodva a szezonhoz, Lucarelli rögtön gólkirály lett, a csapat pedig a tisztességes 9. helyen végzett. Következő évben ismételni tudtak, megint összehoztak egy 9. helyet, de a nyáron jött a fordulat, hogy a Calciopoli miatt elindulhatnak az UEFA kupában. Itt a selejtezőket és a csoportot (3. hely az akkor még 5 fős csoportban) is sikeresen venni tudták. A következő körben az Espanyol vagy még inkább hazai zárt kapus első meccs, már túl soknak bizonyult. Majd újra egy középmezőnyös szezon, hogy aztán búcsúzzanak a Serie A-tól. Pedig így utólag visszatekintve, ez nem is tűnik olyan borzalmas csapatnak, Dhorasooval, Diego Tristánnal, Diamantival, hogy utolsóként búcsúzzanak. A böjt nem tartott sokáig, a csapat is és Lucarelli is visszatért, merthogy Cristiano közben megjárta Donyecket, mégpedig úgy, hogy odaigazolásakor, az aláírásáért kapott pénzből baloldali lapot indított. De mi mást is várhatnánk egy olyan játékostól aki ilyen nyilatkozatokkal lopja be magát a helybéliek szívébe?
Néhány futballista milliókat fizet egy Ferrariért vagy egy hajóért, én a pénzből Livorno-mezeket veszek. Ez minden.
Viszont ez a második házasság se neki, se a csapatnak nem sikerült olyan jól, hiszen csont nélkül zuhantak vissza a másodosztályba. Röpke három szezont megint lehúztak a másodosztályban, hogy aztán megismételjék ezt a produkciót. Azóta még messzebb kerültek az első osztálytól, mivel jelenleg a Serie C-ben szerepelnek, bár nagyon úgy tűnik, hogy nem sokáig, több mint 10 pontos fórjuk van a második, szintén szebb napokat megélt Siena előtt. Egyetlen vereségük van, a dolog pikantériája és szépséghibája, hogy az pont az ősi rivális Pisa ellen,még november végéről.
Mérkőzés összefoglalója
A küldetésük persze nem lehetetlen, hiszen Aldo Spinelli a csapat jelenlegi elnöke tudja, hogy hogyan lehet Serie C-s csapatból rövid időn belül elsőosztályú csapatot összehozni, elvégre 1999-ben amikor a csapat vezetését a kezébe vette, még harmadosztályú volt a csapata.
